(Az interjút 2009. november 21-én készítette BgyInfo)2009. augusztus végén a Jordániai sivatagban kalandozott Kovács László extrém sportoló. Extrém sportoló: talán ez fejezi ki legjobban azt a sport tevékenységet, amit áttekintve értjük meg igazán az extrém szó jelentőségét.
8-szor sikeresen teljesített Ironman triatlon táv (3800 m úszás 180 km kerékp. 42 km futás) 1995. Marathon Des Sables Marokkó Szahara 240 km önellátó futóverseny 245 induló 42. hely. legfiatalabb versenyzőként. 1996. Marathon des Sables 302 induló 19. hely 2001. 24 órás Nemzetközi Gyorskorcsolya verseny 2. hely 396 km 2001. Iditasport Alaszka 170 km önellátó kalandverseny sífutva 3. hely 2001. Iditasport extreme 600 km kalandverseny sífutás. 2. hely 2003. Yukon Arctic Ultra 550 km önellátó kalandverseny futva 1. hely 2004. Yukon Arctic 550 km önellátó sífutva 1. hely 2006. Naturaid 650 km nonstop kerékpárverseny Marokkó (Atlaszhegység Szahara) 3. hely 2008. Futásíjász Országos Bajnokság 3. hely (+ kb. 100 triatlon és kerékpár verseny + atlétika, de ez már régi történet)
– Aki nem ismer, ezután talán egy picit képet kap rólad és arról, hogy mit is jelent számodra a sport. Hogyan keveredtél a Jordániai sivatagba, mi motivált?
– Több oka is volt a cél kiválasztásának: egyrészt azokon a versenyeken, illetve hasonló versenyeken amelyeken részt vettem vagy szerettem volna indulni a nevezési díjak nagyon elszálltak.A gazdasági válság a szponzorálásban is érezhető. Tehát anyagi oka is volt, valamint személyes belső indíttatás is: izgatott, hogy milyen egyedül, „felügyelet” nélkül menni. Mit bír az ember pszichésen? Milyen hatással van a lelkivilágomra? Hiszen az egyedüllét mellett számolni kell a szélsőséges időjárással, veszélyforrásokkal: eltévedés (ebből következően vízpótlási probléma), kígyók, skorpiók, akár nappali 50 feletti hőség, éjjel akár fagypont közeli hőmérséklet.
– Ha nem így lenne, akkor tele lenne a sivatag gazdag kövér amerikai turistákkal. – Igen, ez egyfajta szűrőként működik. Minden versenyen fejlődik az ember. Most nem csak az erőnlétre, tapasztalatokra kell gondolni; mentálisan is fejlődik a sportoló.Legtöbbször fejben dől el egy verseny. Ilyen helyzetben letisztulnak a dolgok, belátsz magadban olyan rejtett zugokba is, ami egyébként rejtve marad. – Nincs kinek pózolni, nem vesznek körül tárgyak. Csak Te vagy és körülötted a félremagyarázhatatlan sivatag, a maga kérlelhetetlen hidegével-melegével.
– Igen, volt idő megfigyelni a reakcióimat. Jó lett volna több időt eltölteni, de ennyire futotta, 8 nap volt az utam szőrüstül-bőröstül, utazással együtt. Ebbe kellett beszorítani a 200 Km-es távolságot és tervezett látnivalókat.
– Nem hiányzott az ellenőrzőpont, a teljesítendő „menetrend”?
– Furcsa volt! Így másképpen oszthattam be az időmet, az erőmet, a vizet, élelmet. Egy verseny mégiscsak verseny. Mások a prioritások. Így a látnivalókat is útba ejthettem, ami ennek a sivatagi expediciónak az egyik célja volt. Ez utóbbi egyébként nem volt mindig egyszerű feladat. Támpontokat találtam az interneten, de a megadott GPS koordináták nem voltak mindig pontosak – finoman fogalmazva. Szintvonalak sem voltak feltüntetve. Nehéz volt a navigálás. A dűnék, hegyek, sziklák távolságának a becslése is csalóka, szokni kell. A civil életben 800 méter nem gond, ha pl. egy éttermet keresünk. A sivatag közepén egy sziklaképződmény, ami méretét tekintve is elég tiszteletet parancsoló, a maga több száz métereres magasságával, nehezen járható sziklás, köves felszínével időigényessé teheti egy kis méretű sziklarajz, vagy sziklafaragás felfedezését. – Már sokszor beszélgettünk és mindig motoszkált bennem a kérdés: mi motivál, hogy olyan expedíciókon, versenyeken vegyél részt, ami egy átlagembernek a rémálmaiban jön elő, vagy kínzásnak tűnik? – Én nagyon élvezem ezeket a „megpróbáltatásokat”. Belső késztetést érzek, amikor lelkileg eljutsz egy pontra, akkor ezek már élvezhető történetek. Nem úgy indulok el, hogy szenvedni akarok, hanem a világ egy új részét, és a saját belsőm egy új részét is szeretném felfedezni. Itthon naponta elmegyek edzeni , olyan, hogy rossz idő, olyan nincs. Vagy akarsz valamit, vagy nem. Esik, hát esik. Hideg van, hát hideg van. Mindig úgy jó, ahogy van! Lehetne nyafogni, hogy nehéz volt a zsák és elnyomta a nyaki ereket, de attól még nem lesz könnyebb a zsák. Ez a fajta életszemlélet meghozza a gyümölcsét a hétköznapi életben is. A kitartás soha nem hátrány. Persze nem kell mindenkinek az eszkimók, -40 °C fokos életterében versenyezni, vagy a sivatag mélyén bolyongani. Csak azt akarom ebből kihozni, hogy mindenki a maga szintjén képes dolgokat elérni. El kell fogadni a tényeket, a körülményeket! Talán az arab mentalitás is érthetőbb egy picit egy példán keresztül: a repülőtér mellett a buszmegállóban fekszik öt arab. A buszok náluk jellemzően kis, 20 személyes minibuszok. Kérdezem mikor indul a busz.
– Insallah. Majd ha megtelik.
– De mégis, van valami menetrend?
– Allah majd elintézi. Majd ha megtelik, indul.
Nyugisan kivárják, ha idegeskedik sem fog előbb elindulni a busz. Ha pedig elindul, az is teljesen elfogadott, hogy a sofőr megáll, ha éppen ahhoz van kedve és nekiáll beszélgetni. Senki nem pattog, ül nyugodtan. Ha 20 percet beszélget a sofőr, akkor 20 percig ülnek nyugodtan a buszon. Egy út akár 1,5-2 órával is hosszabb lehet emiatt.
– Hogyan indul az egész történet? Az egyszeri ember már azt is nehezen tudja elképzelni, hogy szervezett út nélkül, idegenvezető nélkül, légkondis busz nélkül hogyan lehet eljutni a sivatag közepébe?
– Az út megtervezése, szervezése szerencsésen sikerült. Az egyik expedíció szervezővel történt levelezés, beszélgetés alkalmával kiderült, hogy van egy magyar felesége. Azért mondom, hogy egy, merthogy ott olyan aranyélet van, hogy 4 is lehet.
– Lehet ennek árnyoldala is, amikor 4 asszony zsémbel!
– Négy asszonnyal nem lehet összeveszni! 🙂 Egyet magad mellé állítasz, utána már egymással vitatkoznak! 🙂
Na, így már sínen volt az ügy. Egyszerűbb volt az engedély kiadása, ráadásul kísérő nélkül. Mivel egyébként csak kísérővel lehet a sivatagban túrázni, nem lehet csak úgy szabadon bolyongani. Kell váltani egy belépőt (ami egyébként nem drága), vezetőt fogadni a látogató centrumban, mert egyébként a sivatagi rendőrség keményen szankcionál. Bérelhető teve, terepjáró és indulhat a kis túra (általában egynaposak). Ez egy nemzeti park. A centrumban van egy több hektáros objektum, előadótermekkel, stb. Igazából az volt az én kalandomban az érdekes, hogy engedélyezték, hogy egyedül kóvályogjak. Az idegenforgalmi minisztériumban egy ismerős ismerősével sikerült elintézni.
Természetesen a tervezés mellett a fizikai-erőnléti edzéssel indul a történet (futás bokasúlyokkal, stb). Ezzel néha megrökönyödést váltottam ki a környezetemből. Pl. amikor magam után húzott gumiabroncsokkal edzettem: húztam-vontam magam után a dzsindzsásban, a földúton. Kellet az erőnlét, hiszen a hátizsákon közel 40 kg-ot nyomott, + 3 kanna ivóvíz. Amire viszont nem lehetett felkészülni még az itthoni melegben sem, az a 48 °C hőség.
Obeid -féle táborból kiindulva, majd visszatérve nagy hurkokat leírva jártam be a tervezett útvonalamat.
– Korábban már versenyeztél a Szaharában, ez a tapasztalat segített?
– Igen, de így is mellbevágó a hőség. Kell egy-két nap az akklimatizálódáshoz.
Az utazás rövidebb volt, mint egy tengerentúli verseny esetén. Tehát egy szokásos repülőút, leszállás után a repülőtérről taxival jutottam el a túra kezdőpontjáig. A korábban említett buszozási szokások ( „Majd Allah megoldja” – kiszámíthatatlan, hogy egy busz tíz perc múlva indul, vagy 2 nap múlva. Leülnek a busz mellett és megvárják amíg elindul.) Véges időm miatt én nem tudtam ilyen lelki nyugalommal várni, ezért egy másik külföldivel megosztozva a taxi viteldíján indultam a sivatag felé. A célom felé közeledve bekapcsoltam a GPS-t. Elég mulatságos volt, amikor mondtam a semmi közepén a sofőrnek, hogy álljon meg mert én itt kiszállok és elindultam bele a sivatagba gyalog. A taxis arab csak hüledezett: a bolond európai gyerek mit akar a sivatag közepén egyedül?
– Ha már szóba kerültek az emberek, milyenek az arabok?
– Jópofák. Mindent lazára vesznek. Voltam már Marokkóban, azok is arabok. Ott inkább a bizniszre hajtanak. Itt Jordániában kicsit mások. Persze itt is kötelező az alkudozás (ha valamire azt mondja 100, lehet, hogy 6-ért megtudod venni). A sivatagban pedig nagyon segítőkészek, barátságosak, az utazó, az idegen szent. Rögtön megvendégelnek, segítenek. A helyiektől kiérdemeltem egy arab nevet, ami magyarul kiejtve kb. Ogla.
Az viszont meglepett, hogy mobiltelefont használnak, még a sivatag egyes részein is van térerő, egyszer én is tudtam telefonálni.
Amikor hazafelé indultam a falu szélén láttam egy körbekerített tevefuttató pályát. Mesélték, hogy az előző héten hatalmas bajnokságot rendeztek…. Nekik ez volt a kikapcsolódás, a buli.- A közlekedés milyen? A buszos menetrend után a taxizás, autó közlekedés sem lehet hétköznapi. Durva! Mennek mint az állat és mindenért dudálnak. Balesetet mégsem láttam. Ott az a gyanús ha valaki nem dudál. Még egy egyszerű előzéskor is dudál mindkét sofőr. Kereszteződésben dudálnak, a lámpa tökmindegy milyen színű, mennek és dudálnak. Pl. a mi taxisunk tépett vagy 150-el és közben fél kézzel kajált. Nem tudnak lassan menni.
– A buszok olyanok, mint a képeslapokon?
– Igen, feldíszítve, kis tükrök, csecsebecsék, lógócskák, stb.
– Mit esznek?
– A sivatagban jellemzően reggel sütnek egy kenyeret, és egész nap iszogatják a menta teát. Néha egy kis kecskehús. Nem egy túlsúlyos, elhízott társaság.
– Az egyik képen látni valami érdekes növényt.
– Igen, sivatagi dinnye. Nem mertem megkóstolni, mert a tevéket sem láttam, hogy megennék, ők pedig biztosan jobban tudják. Egyébként csak úgy a semmi közepén is megterem.
– A hétköznapi „élet”?
– Sokan beszélnek valamilyen szinten angolul. Nem jellemző náluk a lopás. Városban sem jellemző a bűnözés. Ami van minimális lopás az is inkább erőszak nélküli, a megélhetés miatt és inkább a gazdag negyedekben fordul elő.
– Miből élnek?
– Rejtélyes. Nagyon nem láttam semmi különöset. A sivatagban kecskéket, tevéket tartanak, nomád, vándorló életmódot folytatnak. Idegenvezetéssel is keresnek pénzt, ahogy korábban említettem, nem lehet egyedül bolyongani a sivatagban, csak kísérővel.
– Felszerlésed?
– Most nagyon primitívre vettem a figurát, még sátrat sem vittem, csak hálózsákot. Fényképezőgép, fotóállvaáy, távcső, minimális elsősegély csomag, mentőfólia (Kihűlés, ill. valamennyire meleg ellen is véd. Egyik oldala arany, másik oldala ezüst színű, mert ezt légi keresésnél jobban észlelhető.), bakancs, váltás ruha, váltás zoknik. Ez utóbbiakat folyamatosan cseréltem és szárítottam. A felszerelés nem volt annyira speciális mint pl. egy északi hideg versenyen.
Tükrös iránytűt használtam a navigálásra, ezzel 0,5 fok pontossággal lehet navigálni. A katonák is ilyeneket használnak. A futáshoz nem alkalmas igazán, mert ott nincs idő megállni és hosszan nézelődni, birizgálni. De ilyen expedícióra tökéletes.
Kevesebb motyó kellett, kevesebb kalóriát éget a szervezet, ezért az élelmiszert javarészt bármelyik boltban kapható, ócska levesporok és tészták tették ki. Az expedíció szervező segített beszerezni kézzel őrölt helyi lisztet és abból sütöttem kenyeret. A technikája a klasszikus: teveürüléket összegyűjtöttem, leégett, majd a parázson pár perc alatt megsül a kenyér. (Na persze ne az általunk megszokott kenyérre gondoljunk. Víz, só és a teljes kiőrlésű liszt). A vizet 3 sima, hétköznapi műanyag kannában vittem magammal (1 db 10 literes és 2 db 5 literes, a mezőgazdasági boltban vettem 300 Ft-ért), ahol lehetett feltöltöttem a vízkészletet. Természetesen a szokásos elővigyázatossági szabályokat be kell tartani, hiszen egy európai ember másképpen reagál egy olyan vízre, ami a helyiknek nem okoz gondot. Volt nálam egy speciális kulacs, ez képes kiszűrni a szennyeződések, kórokozók nagy részét.
A táborból történt induláskor magam is elgondolkodtam és akik felsegítették a 40kg-os hátizsákot azok is mondogatták, hogy ez így elég húzós lesz. Persze nehéz a cucc, de nem az aggasztott, hanem inkább a sérülés volt ijesztő lehetőség, kiakad a derekam, vagy begyullad a térdem, vagy nyeklik egyet a bokám. Persze bakancsban voltam, de azért benne van a pakliban. Nagy súlynál, homokban, sziklákon más még a járás is.
– A képeken látni a spéci fejfedőt, szemüveget.
– A szemüveg egy nagyobb méretű biciklis szemüveg ami oldalról jól takar. Délutánonként ha feltámadt a szél, a por; a homokszemcsék elég kellemetlenek voltak. A második napon ki is fogtam egy jó homokvihart.
– Csak a tartása miatt döntöttél a bakancs mellett vagy a kígyók, bogarak, skorpiók miatt is?
– Persze, ez is benne volt. Nappal a kígyók beássák magukat a homokba és ha rálépsz gyorsan megvan a baj. (415 kép) És az is benne volt a döntésemben, hogy most nem futottam, mint a versenyeken. Inkább éjszaka hozzák a frászt az emberre a bogarak, főleg a scarabeus-ok, amikor matatnak a hálózsák alatt. Ezekből sok van, de veszélytelenek. Ebből a szempontból jobban örültem a hideg éjszakának, mert akkor nyakig felhúztam a zip-zárt és nem tartottam attól, hogy mi mászik be.
– Nappal is mozognak?
– Nem, a többség inkább éjszaka aktív. Nappal beássák magukat a homokba, vagy elbújnak, sziklák, kövek alá. Napközben a forró homokon a gyíkok cikáznak ezerrel.
– Tisztálkodás, tiszta ruha? Vagy ez ilyenkor teljesen luxus?
– A nagyon alacsony páratartalom miatt az izzadtság pillanatok alatt elpárolog, ezért nem tocsogunk benne, kivétel a zokni a bakancsban. Forrásnál, -ami érdekes módon egy hegyoldalban, magasan fakad- lehetett mosakodni, de vigyázva, nehogy a szemünkbe, szánkba jusson. Az izzadás érdekes kérdés. Mivel rendkívül gyorsan elillan a minimális páratartalom miatt, így nehezebb a szervezet hőszabályozása is. Az izzadság lassú párolgása ugyanis hőelvonással jár(na). Tehát gyorsan össze lehet hozni a túlmelegedést, hőgutát. Ezért minél melegebb van annál több cuccot veszel fel, pl. 50 °C-ban még az ingnyakat is összegomboltam, felhajtottam. A hőség és a por hamar kikezdi a nyálkahártyát, most már a harmadik napon elkezdett vérezni az orrom. Nem vagyunk ehhez a klímához szokva. De nem lepett meg, mert a Szaharában ugyanez a szindróma játszódott le.
– Hogy telt egy nap?
– Hajnal 4 körül keltem (napkelte előtt), megsütöttem a reggeli kenyeret, reggeliztem, esetleg még egy adag kaját elkészítettem, hogy a nap során már ne kellejen ezzel az időt húzni. Utána pedig mentem estig. Ha sikerült, akkor árnyékban tudtam ebédelni egy szikla alatt, ha nem, akkor egy dűne tetején a tűző napon. Egy napra általában 40 Km-t terveztem. Este 6-kor a nap már lenyugszik utána csak a csillagok látszanak. Éjszaka navigálni nem lehetett, csak nappal tudtam haladni. 3-4 óránként zoknit cseréltem, a vizeset kikötöttem a hátizsákra, 2 perc alatt megszáradt. A lábamat átdörzsöltem homokkal és mentem tovább. Olyan is volt, hogy a helyi araboknak segítettem kiásni a terepjárót.
– Mit láttál?
– Lawrence -féle tábor: Arábiai Lawrence táborában található (http://hu.wikipedia.org/wiki/Thomas_Edward_Lawrence) sziklába faragott képek Abdullah király. Részben az Ő útvonalát követtem, illetve egy patak őrzi emléküket, ahol táboroztak. (Jordániában nagy tiszteletnek örvend, hírszerzőként került oda, később teljesen beilleszkedett az arab világba, velük élt, felvette a szokásaikat, nagy szerepe volt az arab nemzeti felkelés sikerében.)
– Sivatag közepén patak? Érdekes.
– Igen, 2 patak is található, bár szerencsétlenségre kicsit „közel” egymáshoz, mármint a vízvételezés szempontjából.
– 5000 éves templomot tártak fel a közelmúltban
– Salallah 10000 éves patak, magasan a hegyekben van a forrása, ott is kecsekéket tartanak 620 kép a pásztor szerepét betöltő asszony naphosszat furulyázik. Lassan megy az idő, elszórakoztatja magát.
– Sziklarajzok. Megörökítették térképként a vízlelőhelyeket, vadászati jeleneteket.
– Bölcsesség hét pillére
– Sziklahasadékok. Van közöttük 5 Km hosszúságú, 30-40m szintkülönbséggel, van ahol olyan szűk, hogy a hátizsákkal alig fértem át, van ahol kiszélesedik 300-400 méter szélességűre, akár egy kilométeres hosszban, homokdűnékkel megtűzdelve. Érdekes természeti képződmények!
Világ szeme pár száz méterre van egymástól a nagy és a kicsi. A másik oldalról. Már az indulás előtt az volt a terv, hogy alatta töltöm az éjszakát. Mögötte is egy nagyobb hegy helyezkedik el. Ez minden hangot felerősített, a különféle hangokat itt különösen jól lehetett hallani, a visszhang miatt több irányból és hosszan. Egész éjjel madarak rikoltoztak. Kipróbáltam én is, egy-egy kiáltásom 6 helyről jött vissza. Egy sivatagi róka is odajött a táborhelyemhez kíváncsiskodni, kb. 10-15 méterről figyeltük egymást a lámpa fényében.
-Veszélyes ragadozó?
– Kisméretű, inkább csak a kíváncsisága miatt közelített meg.
Szándékosan nem vittem magammal zenét, természet hangjaira voltam kíváncsi és átadni magam a sivatagi feeling-nek. Ez a világ szeme aránylag elérhető autóval is, mutogatják a turistáknak is. Kb. 20 km távolságban egy kis falu is található.
– Az expedíció végén?
– Kedves arab barátom Nail kivitt a Disi nevű faluba ott felültem egy buszra a helyiek közé, faluból a városba, városból a nagyvárosba. Az utolsó napon fürödtem egyet a Vörös-tengerben, merültem a korallok között, láttam barakudát. A víz gyönyörű kristálytiszta volt, változatos élővilággal. Teljesen mint egy Cousteau film.
Hagytam a repülő indulása előtt pár szabad órát, hogy leüljek, egyek valami helyi kaját, nézelődjek és sétáljak közöttük. Fantasztikus 8 nap volt.
– Következő terv?
– Igen, körvonalazódik.
– Család mit szól hozzá?- Feleségem és kislányom megértőek, támogatnak.
|
|
|
|
|
|